Süllők a Dunáról
HorogászHorgászportál 2011.09.30. 20:34
A fenekező horgászmódszer sokak számára passzívnak, egyszerűnek tűnik. Pedig, ha helyeit változtató, kereső, gondolkodó a fenekező horgász, akkor jó eredményekkel kecsegteti ez a stílus is. Egyúttal a módszer is sportosabbá válik. Magam talán elfogult is vagyok vele, hiszen egészen fiatalon, mestereimtől így tanultam meg a kékfarkúak horgászatát. Sok és főleg gyönyörű méretű süllő került fenekezve a horgainkra, nem csoda, hogy megkedveltem ezt a módszert.
A múlt napokban kezdtük szokásos őszi horgászszabadságunkat a Dunán. Az első napon motorcsónakom még nem volt velem a horgásztanyán, de azért horgásztam. Egy bottal és természetesen fényképezőgéppel elkísértem fenekező portyájára egyik horgászcimborámat, Szajcsán Istvánt. Hiszik-e, vagy sem, ezzel a névvel Mohácson három barátom is büszkélkedik. Egyikük vízi rendőr, a másik virágkereskedő, míg a harmadikat pénzügyőrként ismeri a város. Nagyjából egyidősek és persze mindhárman a halakat kergetik, ezért is említem a ritka névazonosságukat. Nos én a legutóbb említettet kísértem útjára, aki egyre mélyebben ássa magát a horgászat tudományába. Nagyon rendes srác ez a nyurga fickó, és ezt honorálják is a halak. Invitálására természetesen szívesen tartottam vele. A reggeli napfénnyel szembe motorozva indultunk keresztül a jó fél kilométer széles folyón. István nagy várakozással tekintett a délelőttre.
|
|
Csalihal bőven van az edényben |
Csalihalas vödrét teli fogta virgonc kishalakkal. A közepes és a nagyobb szélhajtók a kedvencei, mint mondta, a nagyobbakat halszeletnek használja fel. Szerinte a köves part fái között kellene megtalálnunk a süllőket. Rugalmas, két részes botjait közepes méretű orsókkal szerelte fel, melynek dobjaira 35-ös zsinórt csévélt. Egy jónak remélt helyen hamarosan lemacskáztuk a csónakot. István apróságokat, a szereléshez szükséges kést, horgot, szelepgumit halászott elő a dobozából.
|
|
Kellékek a szereléshez |
|
|
Készül a szerelék |
Ügyesen és gyorsan összedobta két végszereléket. Mindent úgy csinált, ahogy magam is szoktam, bár itt, a mi Dunánkon mások is többnyire így szerelnek. A nagyméretű süllőhorog kerül egyetlen kötéssel a főzsinór végére, ettől kb. egy méterrel feljebb egy biztos gumiütköző, amelyen megütközhet a rövid előkén felkötött ólom. Istvánnál ez most 50 gramm volt. Bedobunk, és reménykedve lessük a botok spiccét. A kapások botvégre ható húzásként, ütésként szoktak jelentkezni. Az első órában, bár István helyválasztása profi, még sem csikarunk ki kapást. Ekkor én is javasolok egy helyet. Hamarosan ott csobbannak az ólmok. Ezúttal élő kishal, mohácsiasan „pisze” fickándozik a horgon.
|
|
A botspiccekre várjuk a kapást |
|
|
Megvan! |
|
|
|
A fába ne menjen |
|
|
|
Felfeküdt végre |
|
|
|
Rögtön kiemelhető lesz |
|
|
Beszákolva |
|
|
Ő már a mi halunk |
|
|
|
Kézben az első |
|
Talán 10 perce várakozunk, mikor Pista jobb oldali botja életre kel. Egy rövid húzás a spiccre, majd rögtön a második és így folyamatosan bólintgat a botvég. A horgász nem kis marka persze rögtön a nyél fölött és néhány másodperc után az ég felé suhint a bottal. De szép is ez a pillanat, alaposan görbül a horgászbot, megvan a hal. István még rám is pillant, ám aztán gyorsan a süllőre összpontosít. Nem lenne jó, ha az akadós, öt - hat méteres mélységben az megtalálna valamit. A nagyobbacska süllők ugyanis előszeretettel keresik meg a víz alatti fákat. A miénk is igyekezne a part felé, a csónak alá, de nem engedjük. Pisti erőteljes mozdulatokkal a meder irányába parancsolja. Jó eszköz ehhez a három méteres fenekező bot. Persze azért nem erőlteti túl a halat, élvezni is kell a fárasztás pillanatait. Az emelések, pumpálások miatt hamarosan felszínre kerül a kettes forma süllő. A horgász egyedül lát neki a kiemelésének, az én kezemben a fotó masina van. Persze István is egyedül szokott horgászni, a mozdulatai begyakorlottak, megy minden szépen, mint a karikacsapás. A nagyméretű horog a száj szélébe akadt, dacára a folyamatos kapásnak. Az is lehet, hogy mélyebbről, a torok hártyáiból kipattant, úgy fogta meg a szája szélét. A lényeg, a horog jól tartotta fárasztás közben a süllőt, mely most már a csónakba, István kezébe került. Le is fényképezem a boldog horgásszal. Pityu arcát látva az jut eszembe, a halfogás örömét nem lehet megszokni. Talán ezért is járunk a nyomukban fáradhatatlanul. István rögtön ajánlja, dobjak én is oda az eredményes, néhány négyzetméteres helyre. Mindketten tudjuk, öreg tuskók, fák romjai fekszenek ott a fenéken. Most veszem csak észre, az én botom nincs is bedobva, de így is pompásan érzem magam. István ajánlatát köszönettel utasítom vissza, inkább őt bíztatom, dobjon ugyanoda mihamarabb. A jószívű srác nagy nehezen megcselekszi a dolgot, és nagy örömömre hamarosan ismét indul az előbbi, izgalmas mutatvány. Ezúttal halszelet, vagy inkább darab a csali a horgon, mert szeretünk kísérletezni. Ezzel általában nem várunk ki annyi időt a kapásnál, mint az élő kishal csalinál. A horgász keze a bot felett, valami fohász félét sutyorog fogai közt a kapás közben, majd ismét lendül a bot. A jók elnyerik méltó jutalmukat - gondolom már a kapás közben és valóban, gyönyörűen ül ez a bevágás is. Talán 4-5 másodperc lehetett a kapás ideje a bevágásig. Nagyon érdekes látnom, hogy magam is mennyire azonosan cselekedtem volna. Sőt a fárasztás, a hal terelgetésének mozzanatai is mintha sajátjaim volnának. Most inkább ismét ezen utóbbi eseményre figyelek, mert hát de szép is, hogy ismét fárasztunk. A helyzet úgy kívánja, hogy ezt a süllőt a csónak másik oldalán kell tartani. Óvatos mégis határozott mozdulatokkal, emelésekkel hamarosan a felszínre kényszerítjük. Én persze csak nézem, míg barátom bottal a kezében vezényel neki. A felszínre már fáradtan érkezik, de még egy rendes fröcskölést, fejrázást produkál ám. Azután irány a kiemelő háló mély öble. A horgász szépen belesuttyantja őt is a szákba. Bár ellenfény van, azért csak fotózgatok, olyan szép ez a vendégeskedésem. A halat István akkurátusan, és szinte babusgatva kezeli. Ez a süllő a rövid kapásidő dacára, mélyebben kapta be a horgot.
|
|
Ismét fárasztunk |
|
|
Ellenfényben, a kiemelőben |
|
|
|
Akkora, mint az előző |
|
Mindent megbeszélünk, egyet értünk a fenekező horgászat ügyes-bajos dolgaiban. Ez persze annál is inkább érthető, mert Pista is dunai gyerek, bújta a vízi életet csecsemő kora óta. Itt, köztünk lett horgásszá, hát nem csoda, hogy hasonlóan cselekszünk, gondolkodunk, és… fenekezünk a süllőkre. A két hal elég is, ezt mutatja a fickó ráutaló magatartása, mert azt is tudni kell mi az elég. Meg aztán hiányozni kezd a horgásztanyánk semmivel sem pótolható levegője, a többi horgászcimbora társasága, hát hamarosan szedelőzködünk.
|
|
Párosan szép az élet |
A két halunkat bő négy kilóra saccoljuk, én még talán jobban örülök a nekik, mint aki fogta őket. Ha jól számoltam ötödik helyen álltunk meg, mire rátaláltunk a tüskéshátú párosra. Ebből is látható, a fenekező horgászat is akkor lehet eredményes, ha az, cserkésző, kereső jellegű. A ragadozók, a süllők esetében is fokozhatjuk a fogási esélyeinket, ha több ismert haltanyát próbálunk megvallatni. Mi a Duna hátán ezt általában így csináljuk, és bár ma már fenekezve sem könnyű halat fogni, azért néha még van szép élményünk, és van mit fényképezni. Ja, és köszi Pityu ezt az októberi, jó kis délelőttöt…
Írta és fényképezte: Bokor Károly
|