Dunai keszegezés
HorogÁsz Horgászportál 2011.09.11. 19:24
Ebben a cikkben a folyóvizi keszegezésről olvashattok, ami már hazánkban is elterjedt. Érdemes ezt a cikket elolvasni.
Viktor barátom invitálására beneveztem egy dunai keszegezésre. Meglehetõsen alacsony vízállás, apadás és tikkasztó meleg jellemezte horgászatunk körülményeit. Hosszas, kocsiban történõ döcögés, majd cihelõdést követõen érkeztünk a partra, ahol a keszegnépet sejtettük. A már otthon felszerelt botjaim csak csalizásra vártak, miután laza mozdulattal összetoltam õket. Leszúrtam ágasom, s vártam, hogy Viktor végezzen már az etetõanyag bekeveréssel. Nem tudom mit szöszmötöl rajta annyit, mikor én már rég bevetésre készen állok botjaimmal.
Sódert szitálsz ahelyett, hogy az etetõt kevernéd, már horgásznék ám! – ugratom Viktort, aki szintén lázban van, de hát valakinek ezt a részét be kellett vállalni a horgászatnak. És mivel õ sokkalta de jártasabb a témában, nem volt kérdéses, kire hárul e nemes feladat. Addig én leszúrok két ágast és kényelmesen várom a folyóvízi cuccot, s néha cuppogva adok hangot türelmetlenségemnek. Végre elkészül. Rögtön be is gyúrom kosaraim, megtûzdelem csontival horgaim, s bevetem a cejgokat a lassan sodró vízbe. Nem dobok nagyot, magam elé ejtem vagy tizenhárom méterre – csak azért tudom ilyen pontosan, mert szomszédom rakósa pont ekkora – és nézem ahogy szépen beül a fenékre a cucc. Több sem kell, amint a pickeres szerelésem megáll, máris rángatózó mozgásba kezd spicce. Bevágok – ül a horog!
Számomra komolynak nem nevezhetõ ellenállással kitekerek egy kilós forma dévért. Beszákolom, de közben már táncot jár feederem spicce is. Szák lerak, gyors bevágás emennek, s immáron két dévér díszeleg merítõmben. Kezdésnek nem rossz! – nyugtázom magamban, s a szákba dobom õket. Vajon ilyen lesz végig? Kérdem Viktort tapasztalatára támaszkodva, aki csak bólogat, szájában valami horoggal és vékony monóval. Hát jó, újabb adag a kosárba, lecserélem a viseletes csontkukacokat, majd visszadobom. Amint kézbe veszem a másik szerelés, újabb kapás. Bevágok, jön is kifelé az egyen dévér. Beszákolok, szákba dobok, töltök, visszadobok. Lerakom a botot az ágasra, újra kézbe veszem a feeder kosarat, hogy telegyújram, de megint kapás. Így nem lehet horgászni! – mondom elégedetten, majd eldobom kezemben lévõ tölteléket és etetõanyagos kézzel bevágok.Valamivel kisebb ellenállást érzek, nyilván egy kisebb dévér lesz, de nem, egy bõven tenyeres karikát terelek magam felé. Eltelik vagy tíz perc, mire újra két bottal tudok horgászni. Folyamatos a kapás mindkettõre, általában mindkét bot a parton van, mert ha az egyikkel fogok, akkor a fárasztástól, a cejg vízbedobásáig eltelõ percben már viszi a másikat is. Eszméletlen, röpke másfél órán keresztül tart a keszegek támadása, majd ezt követõen csitul, de eddigre összefogunk egy fél dézsa halat. Vegyesen van benne minden, de zöme paducból, dévérbõl és karikakeszegbõl áll. Márna nem jött, pedig számítottunk rá, de talán majd legközelebb, lesz még alkalom bõven, hiszen elõttünk az egész õsz, akkor jön csak igazán el a márnák ideje. Az égre nézve észrevesszük, hogy tornyosulnak a felhõk felettünk és mivel amúgy is sáros földúton jöttünk, nem merünk kockáztatni, inkább elõbb elindulunk hazafele, nehogy tolni kelljen a kocsit. A halakat lefotózzuk, kicsit szárítjuk szákjainkat, majd kezdõdik az általam kevésbé kedvelt része a horgászatnak: pakolunk…
Vass Csaba
|